Szerelmes Boszorkány

Helló mindenkinek!

Már augusztus 21.-e van, kijelenthetem, h. aktívan nyár vége. Nagyon hamar eltelt ez a nyár is, és azt hiszem, h. nagyon nagyon élveztem. Pároméknál laktam egész júliusban, és egy részét az augusztusnak is itt töltöttem. Ok? Innen jártam munkába Nagymányokra. Mit csináltam? Először barackszedés volt a meló, aztán szőlőbe mentünk ki (aki akart, és belefért a létszámba) zöldmunkázni, ami egy fokkal egyszerűbb volt (sztem). Mert ugye a barackot "csak" le kell szedni a fáról....jah, meg alulról felszedni, ami már lepotyogott cefrének. Persze miért is ne lettem volna azon fiatalokból álló csoport tagja (persze brigádonként csak max. 2 fő), akik mászhattak az amugy sem tul magas barackfák alatt, kikészítve ezzel derekukat, lábukat, és vérnyomásukat. Ezek után persze,h. jobban tetszett a zöldmunka, ott csak akkor kellett hajolni, ha a tővet megtisztitottam, vagy ki kellett vágni egy -két (néhol több 10!!) vaddohányt, vadrózsát, vadszőlőt, amit a damilos fűnyíró képtelen kivágni. Na persze, egyik sem volt azért olyan halálosan szar, csak ha 40 fok volt, és semmi szél....meg persze bogarak....fúj...de itt vagyok, túl éltem, igaz,h. nem csináltam végig, mert előbb eljöttem, mielőtt vége lehetett volna, de azért igy is elmondhatom, nem voltam hasztalan ezen a nyáron. Igaz, tanulás nem igazán volt, de nem is baj, most már ugy vagyok vele,h. várom ezt a félévet. Persze melót most is tervezek, remélem össze fog jönni!

Azért volt pihenés is! Hétvégeken nem melóztam (a barackosba szombaton is kellett volna mennem), és voltunk júliusban egy hetet a Balcsin is:):). Nagyon jó volt, jó volt az idő, fürödtünk, bejártunk a központba:) Lellén voltunk, pontosításképp, mert ugye, ez nem derül ki egyértelműen a Balaton feliratból...

Valamint sikerült egy hétvégét (2 év után) "lent" töltenem unokatesóméknál Bácsalmáson. Peti nélkül igaz, de azért nekem így is nagyon tetszett:) Mindenkivel találkoztam egy kicsit, akivel akartam, és nagyon de nagyon boldog vagyok azóta:) Egy kicsi mindenkinek jutott belőlem:) Remélem azért ennyi elég volt,h. ne felejtsenek el:) Bár nem éreztem magam kivülállónak, azért meg volt bennem a rosszérzés is, hiszen unokatesómmal nem sikerült visszahozni azt a régi, és sajna rég eltünt felhőtlen kapcsolatot, és beszélgetést. Igaz, nagyon idő sem volt rá, de akkor is ez hiányzott, igaz, némileg nekem is köszönhető. nem mondom,h. nem. Valahogy, leesik bennem nagy sokára,h. ezt talán nem is lehet már csak úgy visszahozni, ahogyan szeretném, mert már mind a ketten elég sokat változunk. Talán, de azért meg lehet próbálni:)

A lényeg,h. azért jól éreztem magam ezen a nyáron, és igaz, nem azokat a dolgokat csináltam, mint elterveztem, de így sokkal, de sokkal jobb lett, mint arra számítottam! Szép volt ez a nyár:) Főleg Tomkával a kocsikázás:) Az nagyon ott volt:) Imádlak Papamaci:) és köszike! Meg a Sör, és a cso-csó, a séta, és vasárnap Hugiéknál a dumcsi:) És az az elhangzott mondat, ami nagyon szíven érintett....köszi Tamás, nélküled nem lenne ugyanaz:) pusszantás nektek:) Nagyon, de nagyon szeretlek titeket:) Persze ki ne hagyjam Anettot, és Edinát, az egész családot, akiket szintén még mindig és töretlenül szeretek! Akkor is, ha nem hiszitek el!

Azért ezt a pár napot még próbálom kellemesen eltölteni, majd valahogy lesz, mert valahogy mindig kell lennie:):) pusssz:) és szép az élet, ezt ne felejtsd el, ha ezt nem látod, cseréld le a barátaidat:) nekem nagyon jók vannak, és nagyon boldog vagyok,h. őket ismerhetem, és teljesen feltöltődtem velük nem teljes 2 nap alatt:)

abbahagyom a Narnia fejezeteinek felpakolását. Ugyis sok időbe telik a megformázása! Uh. ennyi!

Amugy cseppet sem bánom,h nem ir ide senki igy legalább tuti,h csak az én gondolataim olvashatók itt, már ha valaki olvassa is, amit irok, de az sem érdekel, ha nem, hiszen ez elsősorban magamnak készült!

Vizsgaidőszak közepefele járunk lassan, és még mindig vissza van 4 vizsgám. Remélem nem kell ezekből dupláznom, mert azt nagyon nem szeretném!

Lassan lejön a Dawson és a haverok 2. évada:) Nagyon örülök neki, hiszen nagyon szeretem ezt a sorozatot, jó lenne, ha a többi 4 is meglenne már, de sajna elég nehéz rájuk találni!:( Aki esetleg olvassa ezt, és tudja, hol lehet hozzájutni, és milyen formában igazán megírhatná:):) köszike, addig pedig youtube minden mennyiségben, csak itt sok az összevágás, alatta zenével, és kevés a tényleges rész, az is vagy angolul, vagy mit tom én, talán spanyolul...bocss, de nem értem!:(

Talán kihuzom nélküle még egy darabig, de nem sokáig:(

Aslan:)

Lucy kart karba öltve elindult ezzel a kis fura élőlénnyel az erdőn keresztül. Úgy érezte, mintha már egész életében ismerték volna egymást.Nem régen lehettek úton, mikor kiértek az erdő sűrűjéből. Körös-körül sziklák nyúltak a magasba. Felbaktattak egy magas domb tetejére, majd Tumnus hirtelen irányt változtatott, mintha eddig rossz úton haladt volna. Pillanatok múlva Lucy látta, hogy társa egy barlang bejáratához vezeti. Be is léptek. Rögtön megcsapta őket a lobogó tűz melege. Tumnus odament a kandallóhoz és vasfogóval kivett egy izzó fahasábot, hogy meggyújtsa a gyertyát.— Nem maradunk sokáig — szólt, és gyorsan feltette a teafőzőt. Lucy még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang volt, vöröstéglás falakkal. Szőnyeg borította az alját, két szék állt középen („Egy nekem, egy a barátomnak" — magyarázta Tumnus), egy asztal, egy tálalószekrény edényekkel, a kandalló, fölötte lógott egy öreg Faun szakállas képe. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. („Biztosan a hálószobába nyílik" — gondolta.) Hosszú polcon könyvek sorakoztak. Lucy mindegyiket jól szemügyre vette, miközben barátja a teáskészletet szedte elő. Ilyeneket olvashatott, hogy: Silenus élete és levelei, Nimfák és életük, Emberek, szerzetesek és a vadőrök, Tanulmányok a népszerű történelemről, Az ember mítosz?— Kész! — hívta őt Tumnus. Egy csodálatos uzsonna látványa fogadta: lágy tojás, szardíniás szendvics, kemény tojás, mézes kenyér, cukrozott sütemény. Mikor Lucy belefáradt már az evésbe, a Faun mesélni kezdett. Mesélt az erdő életéről, beszélt az éjféli mulatságokról, amikor a Nimfák a forrásokból, a Manók a fákról összegyűltek, hogy táncoljanak a Faunokkal.Elmesélte a vég nélküli hajtóvadászatokat a fehér szarvas után (ami minden kívánságodat teljesíti, ha elfogtad), felidézte a lakomákat, kincskereső utakat, amelyeken együtt izgultak a Vörös Manóval a barlangok, gödrök mélyén, végül beszélt a nyárról, amikor minden csupa zöld és meglátogatja őt az öreg Silenus szamárháton, sőt talán még Bacchus is. A patakokban bor folyik majd víz helyett, az egész erdő az örök vidámság otthona lesz.— Csak véget ér ez az örökös tél! — sóhajtott fel szomorkásan. Aztán, hogy e bús hangulatnak végét vegye, hirtelen mozdulattal elővett egy különös kis furulyát egy kis dobozkából. Olyan vékony volt, mint a szalmaszál. Fújni kezdte. Lucy nem tudta, sírjon vagy nevessen, táncoljon vagy inkább szunyókáljon, mert olyan mulatságos volt a dallama. Órák múlhattak így el, mikor Lucy hirtelen feleszmélt:— Ó, Tumnus, igazán sajnálom, hogy félbe kell szakítanom téged, pedig gyönyörűen játszol. Tényleg mennem kell! Úgyis csak pár percre akartam maradni.— Most nem lehet — és szemeit bocsánatkérően függesztette Lucyra.— Nem lehet?! — pattant fel Lucy, egész testében remegve az indulattól. — Hogy érted ezt? Azonnal haza kell mennem. A többiek el sem tudják képzelni, mi történhetett velem. Tumnus, mit jelentsen ez? A Faun szemei megteltek könnyel, lassan szivárogtak lefelé az arcán, orrán, majd eltakarta kezével az arcát és hangosan bőgni kezdett.— Tumnus! Tumnus! — vigasztalta együttérzéssel Lucy. — Ne csináld ezt! Mi a baj? Nem jól érzed magad? Kedves Tumnus barátom, mondd, mi bánt?De a Faun folytatta a sopánkodást, mintha a szíve szakadt volna meg. Sőt, még akkor sem hagyta abba, amikor Lucy odament hozzá, hogy zsebkendőjével kisegítse. Végül is elvette a zsebkendőt, telesírva rakosgatta egyik kezéből a másikba, miközben Lucy dermedten állt előtte.— Tumnus! — üvöltött barátja fülébe, és megrázta. — Azonnal hagyd abba! Szégyelld magad, ilyen nagy Faun, mint te! Mi a csodának sírsz ennyire?— Ó, ó, ó — sopánkodott tovább —, azért sírok, mert én egy olyan rossz faun vagyok.— Egyáltalán nincs igazad — felelte Lucy. — Azt hiszem, te egy kiváló Faun vagy, sőt a legkedvesebb, akivel valaha is találkoztam.— Ó, nem mondanád, ha tudnád — válaszolta sírva Tumnus. — Nem, én egy rossz Faun vagyok. Nem hiszem, hogy a világ keletkezése óta született egy olyan megátalkodott Faun, mint én.— De hát mit tettél? — kérdezte Lucy.— Az én papám, akinek képmását a kandalló fölött látod, sosem tett volna olyat, mint én. A Fehér Boszorkány szolgálatába álltam. Látod, ez vagyok én. A Fehér Boszorkány karmaiban vagyok.— A Fehér Boszorkány? Ki az?— Nos, ő az a személy, aki hatalmában tartja egész Narniát. ó csinálja az örök telet. Mindig tél, de soha egy karácsony. Képzelheted!— Milyen szörnyű! — álmélkodott Lucy. — De mennyit fizet a szolgálataidért?— Ez a legrosszabb az egészben — sóhajtott fel Tumnus. — Gyermekrablója lettem. Nézz rám, Éva leánya! Gondoltad volna, hogy én egy olyan Faun vagyok, aki találkozik az erdőben egy ártatlan kislánnyal, aki semmi rosszat nem tesz neki, barátságos vagyok vele, meghívom az otthonomba csak azért, hogy elaltassam és átadjam a Fehér Boszorkánynak.— Nem, te nem tudnál ilyet tenni!— De igen, muszáj — válaszolta a Faun.— Nos — kezdte nagyon lassan Lucy (mert még mindig nem egészen hitt a barátja szavainak és meg akart győződni az igazságról) —, nos, ez valóban csúnya volt. De ahogy látom, téged ez annyira bánt, hogy többé nem teszel ilyet.— Ember, hát nem érted? Ezt én nem tettem, hanem most teszem.— Mit akarsz ezzel mondani? — sápadozott Lucy.— Te vagy az a gyerek! Parancsot kaptam a Fehér Boszorkánytól, hogyha bármikor találkozom Éva lányával, vagy Ádám fiával, fogjam el és adjam át őket. És te vagy az egyik, akivel összefutottam. Barátod lettem, együtt teáztunk és egész idő alatt arra várok, hogy aludj el és akkor elmenjek és jelentsem Neki.— De te nem fogod, Tumnus — kiáltotta Lucy. — Ugye, nem? Hidd el, nem szabad!— És ha nem fogom — és újra sírásba tört ki a Faun —, úgyis rájön. A farkamat levágja, szarvaimat lefűrészeli, szakállamat kitépi, erős patáimat megpuhítja és olyanná tesz, mint amilyenek az öreg, kiszolgált lovak. És ha valóban haragszik rám, kővé változtat és csak egy kőszobor Faun leszek a többi között félelmetes kastélyában, a Cair Paravelben. Amíg a trónbitorlók ott fészkelnek (és a jóisten tudja, még meddig), ez úgy lesz.— Nagyon sajnállak, Tumnus — szólalt meg halkan Lucy —, de kérlek szépen, engedj haza.— Természetesen elengedlek. Most már biztosan tudom. Eddig nem tudtam, milyen az ember a valóságban, amíg veled nem hozott össze a sors. Persze hogy nem árullak el a Boszorkánynak; most már nem, hogy megismertelek. Hanem éppen ezért azonnal indulnunk kell. Visszakísérlek a lámpaoszlophoz. Ugye, onnan már visszatalálsz az országodba és a ruhásszekrénybe?— Biztos vagyok benne — hálálkodott Lucy.— Olyan csöndben kell haladnunk, ahogyan csak tudunk — folytatta Tumnus. — Az erdő tele van az Ő kémjeivel. Még a fák közül is néhányan az ő hívei. Mindketten fölkerekedtek, ott hagyták az uzsonna maradványait az asztalon, és Tumnus újra fölkattintotta az ernyőjét, belekarolt Lucyba és elindultak a hóban. A visszaút nem volt olyan kellemes, mint az idejövetel a barlangig: olyan fürgén osontak, ahogyan csak bírtak. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Tumnus a legsötétebb helyeken vezette Lucyt. Megkönnyebbültek, mikor újra elérték a lámpát.— Tudod már innen az utat, Éva leánya? — kérdezte Tumnus. Lucy örvendezve állt a fák árnyékában, és a távoli világosságot figyelte.— Hát persze! A szekrényajtót is látom már!— Akkor indulj gyorsan hazafelé. Megbocsájtod-e, amit elkövettem ellened?— Hogy kérdezhetsz ilyet? — rázott barátságosan kezet Lucy a Faunnal. — És nagyon remélem, miattam nem kerülsz olyan szörnyű helyzetbe.— Isten veled, Éva leánya! Megtarthatom a zsebkendődet?— Tartsd meg és Isten veled — kiáltott vissza Lucy, ahogy sebesen rohant a világosság felé. És hirtelen, ahelyett, hogy bokrok és fák kerültek volna az útjába, kabátok között bukdácsolt Lába nem havat taposott, hanem a szekrény deszkáit Majd hirtelen abba a szobába lépett, ahonnan kalandos útjára indult. Behajtotta az ajtót maga mögött, szíve erősen kalapált. Az eső még mindig zuhogott, a folyosóról behallatszott a gyerekzsivaj.— Itt vagyok! Visszajöttem! Semmi bajom nincs! — kiabált Lucy, ahogy a torkán kifért.

A híres oszlop:) és Lucy

1. fejezet

Lucy felfedezi a ruhásszekrényt

Valamikor, századunk elején élt négy kisgyermek; Peter, Susan, Edmund és Lucy. A háború bombázásai elől a szüleik nyaralni küldték őket egy messzi vidékre, távol Londontól. Ez a kis könyv az ő kalandjaikról szól. Egy olyan öreg professzor háza lett az új otthonuk, aki a világtól elzárkózva élt itt A legközelebbi vasútállomás tíz mérföldre, a postahivatal pedig két mérföldre volt a birtoktól. A hatalmas házat egy házvezetőnő és három cseléd tartotta rendben. (Nevük: Ivy, Margaret, Betty. Keveset találkozunk majd velük a történet folyamán.) A Professzor ősz hajú, idős ember volt. Derű és vidámság sugárzott róla. Az első látásra megkedvelték a gyerekek. Megérkezésük napján, este, amikor megjelent az ajtóban, kissé fura figurának találták. Bár kedves szavakkal üdvözölte őket, Lucy, a legkisebb lány félni kezdett tőle. Edmund pedig annyira humorosnak találta, hogy nevethetnékje támadt, de úgy tett, mintha éppen az orrát fújná. Az első este, amikor a gyerekek vacsora után elköszöntek és fölmentek az emeletre, még együtt maradtak, hogy megtárgyalják a tapasztalatokat— Azt hiszem, minden rendben lesz és a lehető legjobban kezdődik. Az öreg fickótól azt csinálhatunk, amit akarunk — kezdte Peter.— Engem egy öreg medvére emlékeztet — folytatta Susan.— Hagyjuk! — legyintett Edmund, aki halálosan fáradt volt már, de próbálta frissnek mutatni magát a többiek előtt. Ezért rosszkedvű is volt. — Fejezzük már be! — unszolta őket.— Miért? — csodálkozott Susan. Egyébként is rég ágyban lenne a helyed.— Mintha anyut hallanám — felelte durcásan Edmund. Ki vagy te, hogy megmondd, mikor menjek aludni?— Baj lesz, ha meghallják, hogy még mindig ébren vagyunk — zárta le a vitát Lucy.— Nem hiszem — válaszolta Peter. — Ez egy olyan ház, ahol senki sem törődik vele, ki mit csinál. Egyébként is úgysem hallanak semmit! Kb. tíz perc kell, hogy lejuss az ebédlőbe, nem beszélve a közbeeső sok lépcsőről és egyéb kitérőkről.— Mi ez a zaj? — kiáltott fel Lucy hirtelen.(Tudnotok kell, hogy ez idáig ez volt a leghatalmasabb ház, amiben valaha is megfordultak.) Mindannyian a vég nélküli folyosóra, ajtók hosszú sorára gondoltak, amelyek üres szobákba nyílottak. Egy kicsit megborzongtak.— Ez csak egy madár, te buta — nyugtatta Edmund.— Méghozzá egy bagoly — tette hozzá Peter. — Jó kis hely lehet a madaraknak! De most már tényleg megyek aludni. Azt ajánlom, holnap folytassuk a megbeszélést. Izgalmas lesz, hiszen az ember bármit találhat egy ilyen helyen. Emlékeztek, milyen nagy hegyeken át vezetett ide az út? Hát az erdőkre? Még sasok, nagy vadak, ragadozó madarak is lakhatnak ott!— Meg borzok!— Rókák!— Nyulak!Egymást túlkiabálva sorolták a különböző állatok neveit.Nagy bánatukra a következő reggel zuhogó esőre ébredtek. Hiába lestek ki az ablakon, a sűrű esőfüggöny eltakarta a hegyeket, erdőket, sőt még a kis patak sem látszódott a kertben.— Hát persze hogy most kell esnie! — zúgolódott Edmund. A Professzorral együtt megreggeliztek, utána fölmentek a szobájukba. Ez egy hosszú, alacsony helyiség volt, két ablaka a kertre nézett, a másik kettő ellenkező irányba.— Ne morogj, Ed! — vigasztalta Susan. — Fogadni mernék, egy órán belül kiderül az ég, és rögtön jókedvünk lesz. Addig itt a rádió, meg a rengeteg könyv. — Csak nem nekem! — csattant fel Peter. — Inkább felfedező útra indulok a házban! Ezt mindenki jó ötletnek találta. (Jól figyeljetek, mert most kezdődnek az igazi kalandok! Már említettem, hogy ez egy olyan ház volt, amit tökéletesen szinte sosem ismerhet meg az ember. Hogy miért? Mert a legaprólékosabb vizsgálódás után is marad egy-két feltáratlan helyiség, benyíló, lépcső — és nem is sorolom tovább!) A felfedező út elkezdődött. Az első néhány ajtó üres szobákba nyílt, amin egyáltalán nem lepődtek meg. Nemsokára egy olyan helyiségbe jutottak, ami inkább egy hosszú terem volt, tele ablakokkal, a falakon fegyvergyűjtemény pompázott. Egy másik szobában minden csupa zöld volt. Magányos hárfa állt a sarokban. Aztán következett három lépcső lefelé, öt felfelé, majd egy pici emeleti előszoba, aztán megint egy ajtó, ami egy erkélyre nyílt A gyerekek egymás után nyitogattak be az emeleti szobákba is, ahol hosszú polcokon vastag, régi könyvek zsúfolódtak. Némelyik terjedelmesebb volt, mint a templomokban az ősrégi Bibliák. Végül bekukucskáltak egy üres szobába, aminek egyik sarkában régi, kopott ruhásszekrényt pillantottak meg. Egyik ajtaja üvegezett volt.— Semmi izgalmas! — sóhajtott fel Peter, avval kitrappolt a szobából. A többiek követték, kivéve Lucyt, ő hátramaradt, bár tudta, hogy fölösleges a szekrényajtóval bajlódnia, úgyis zárva lesz. Legnagyobb meglepetésére, már az első próbálkozásra könnyedén kinyílt, és két molyirtó golyócska gurult ki belőle. Belesett. Szorosan, egymás mellett kabátok lógtak, sok bunda is volt köztük. Lucy mindig is szerette a bunda illatát.Kapta magát és hirtelen belépett a szekrénybe, arcát a kabátok közé fúrta. Az ajtót nyitva hagyta, mert még régebben hallotta, milyen meggondolatlanság becsukni az embernek maga mögött bármilyen szekrény ajtaját. Tovább lépett, és újabb sor kabátot talált.Meglehetősen sötét volt, ezért a kezeit előre kellett nyújtania, nehogy a fejét beüsse a szekrény oldalába. Két vagy három lépést haladhatott így előre. Még mindig nem tapintotta a hátlapot.— Nahát! Ez egy nagyon különös szekrény! — gondolta, ahogy egyre beljebb és beljebb haladt. A kabátokat egyre-másra tologatta félre maga előtt. Nemsokára úgy hallotta, mintha valami csikorogna a talpa alatt.— Csak nem ennyi molyirtó golyócskán taposok! — tűnődött. Lehajolt, hogy kitapogassa. De ahelyett, hogy a szekrény kemény fáját érezte volna, az ujjai valami puha, de hideg dolgot érintettek.— Nagyon különös — ámuldozott egyre jobban, és megint tett néhány lépést előre. A következő pillanatban érezte, hogy az arcát súrolja valami. De ez a valami nem a kabátok puha, lágy anyaga volt, hanem valami kemény, szűrős dolog.— Mintha száraz faágak lennének! — próbált valami magyarázatot találni. Hirtelen világosság támadt a feje fölött. Tudta, hogy a szekrénynek közvetlenül a háta mögött kell lennie, de ahogy hátrapillantott, valahogy távolabbnak tűnt. Valami puha és hideg hullott a fejére. Pillanatokkal később már világosan láthatta, hogy havas erdő közepén áll, éjszaka, miközben hópelyhek szállingóznak mindenfelé a levegőben. Kissé meglepődött, de mindenre elszántan és izgatottan tekintett szét. A háta mögött, a távolban, az erdő sűrűjén át még látta a nyitott szekrényajtót, sőt az üres szoba körvonalait is. (Természetesen az ajtót nyitva hagyta, mert tudta, milyen lehetetlen dolog, ha valaki bezárja magát a szekrénybe.)— Bármikor visszamehetek, ha történne valami — nyugtatta magát. Elindult előre. Kraccs, kraccs — ropogott a hó a lába alatt. A sűrűségen át fény derengett. Körülbelül tíz perc gyaloglás után odaért. Egy lámpaoszlop állt a tisztás közepén. Lucy megállt, körülnézett és azon töprengett, hogyan kerülhetett egy lámpaoszlop az erdő közepébe. Most hogyan tovább — ezt kellett eldöntenie. Ahogy ott álldogált, apró neszre lett figyelmes. Mintha pici lábak trappoltak volna a hóban, sőt úgy tűnt, mintha feléje közelednének. Nemsokára egy különös kis élőlény bukkant elő a sűrűből. Alig volt magasabb, mint Lucy, a feje fölött havas esernyőt tartott Deréktól fölfelé emberformája volt, de a lábai kecskepatában végződtek Farka is volt (amit Lucy rögtön nem vehetett észre, mert fölfelé tartotta a hó miatt). Nyakába vastag, vörös sálat tekert még a bőre is vörösesnek tűnt. Furcsa, de rokonszenves kis arca volt. Apró szakállt és göndörkés hajat viselt. A feje búbján két apró szarvacska meredt fölfelé. Egyik kezében esernyőt tartott, a másikban csomagokat cipelt. Úgy nézett ki a havas tájban a csomagokkal mintha a karácsony előtti nagy bevásárlásból jönne éppen. Ez nem volt más, mint egy Faun. (Félig ember, félig állat) Mikor észrevette Lucyt még a csomagokat is leejtette ámultában. — Te jóságos ég! — kiáltott fel.

Ha meglátsz egy rózsát, a színét veszed észre, nem pedig az igazi jelentését. A virág egyszerüen a szeretet jelképe. A színek is hordoznak jelentést, de egy rózsát kapni, színétől függetlenül jó érzés:)

Jelenleg nem rendelkezem kellő szabaidővel ahhoz, hogy drága blogomba vezessem kedvenc gondolataimat, ugyanakkor biztos akadnak majd szabad perceim, ekkor majd behozom a lemaradásom. Tudom, h. megértitek, hogy most a tanulás, a vizsgaidőszak az első, és már most nem tudom merre áll a fejem, mert csapkodnak felette a hullámok mint állat...de majd igyekszem:)

Szeretek mindenkit, legyetek jók, álmodozók, szépek, okosak, ügyesek, kedvesek:) Mindenkinek sok sikert a vizsgaidőszakhoz! Aztán meg kellemes nyarat, pihenjetek, dolgozzatok, nyaraljatok:)

Hogy én hol leszek? Fogalmam sincs, terveim angolozás, szakdolgozat írás, pihenés, dolgozás:) de hogy mi lesz még belőle, azt senki sem tudja!

Pusszantás nektek:) Örülök, hogy vagytok nekem:)

U.i.: Aki bírja, és szereti Dan Brown könyveit, ajánlom az Angyalok és Démonok filmváltozatát a mozikban, elvileg májustól!!! Nagyon durva, csak kemény idegzetüeknek! Könyvben nagyon jó! Kíváncsi vagyok a filmre is, tuti szakítok egy kis időt arra,h. beruccanjak egy vetítésre:) Ki tart velem?

Esztinek nagyon boldog szülinapot:)

Belépek a blogomra, és választhatok, kirakom a reklámot a blogomba, vagy sem...na kész, azt hittem, hogy ide azért nem ér el a válság, de hát tévedni emberi dolog...

 nem leszek túl sokat mostanában, az elkövetkező 2 hetem katasztrofális lesz, és azt hiszem örülök, ha élni fogok utána, de hát nem nyavalygok, hanem nekiállok tanulni...ma megírtam Alannek a beadandót:) egy pipa:)

na pusssz