2. fejezet: Ismerkedés a szekrénnyel

2009.05.28. 13:39 | Singapur | Szólj hozzá!

Lucy kart karba öltve elindult ezzel a kis fura élőlénnyel az erdőn keresztül. Úgy érezte, mintha már egész életében ismerték volna egymást.

Nem régen lehettek úton, mikor kiértek az erdő sűrűjéből. Körös-körül sziklák nyúltak a magasba. Felbaktattak egy magas domb tetejére, majd Tumnus hirtelen irányt változtatott, mintha eddig rossz úton haladt volna. Pillanatok múlva Lucy látta, hogy társa egy barlang bejáratához vezeti. Be is léptek. Rögtön megcsapta őket a lobogó tűz melege. Tumnus odament a kandallóhoz és vasfogóval kivett egy izzó fahasábot, hogy meggyújtsa a gyertyát.

— Nem maradunk sokáig — szólt, és gyorsan feltette a teafőzőt. Lucy még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang volt, vöröstéglás falakkal. Szőnyeg borította az alját, két szék állt középen („Egy nekem, egy a barátomnak" — magyarázta Tumnus), egy asztal, egy tálalószekrény edényekkel, a kandalló, fölötte lógott egy öreg Faun szakállas képe. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. („Biztosan a hálószobába nyílik" — gondolta.)

Hosszú polcon könyvek sorakoztak. Lucy mindegyiket jól szemügyre vette, miközben barátja a teáskészletet szedte elő. Ilyeneket olvashatott, hogy: Silenus élete és levelei, Nimfák és életük, Emberek, szerzetesek és a vadőrök, Tanulmányok a népszerű történelemről, Az ember mítosz?

— Kész! — hívta őt Tumnus.

Egy csodálatos uzsonna látványa fogadta: lágy tojás, szardíniás szendvics, kemény tojás, mézes kenyér, cukrozott sütemény. Mikor Lucy belefáradt már az evésbe, a Faun mesélni kezdett. Mesélt az erdő életéről, beszélt az éjféli mulatságokról, amikor a Nimfák a forrásokból, a Manók a fákról összegyűltek, hogy táncoljanak a Faunokkal.

Elmesélte a vég nélküli hajtóvadászatokat a fehér szarvas után (ami minden kívánságodat teljesíti, ha elfogtad), felidézte a lakomákat, kincskereső utakat, amelyeken együtt izgultak a Vörös Manóval a barlangok, gödrök mélyén, végül beszélt a nyárról, amikor minden csupa zöld és meglátogatja őt az öreg Silenus szamárháton, sőt talán még Bacchus is. A patakokban bor folyik majd víz helyett, az egész erdő az örök vidámság otthona lesz.

— Csak véget ér ez az örökös tél! — sóhajtott fel szomorkásan. Aztán, hogy e bús hangulatnak végét vegye, hirtelen mozdulattal elővett egy különös kis furulyát egy kis dobozkából. Olyan vékony volt, mint a szalmaszál. Fújni kezdte. Lucy nem tudta, sírjon vagy nevessen, táncoljon vagy inkább szunyókáljon, mert olyan mulatságos volt a dallama. Órák múlhattak így el, mikor Lucy hirtelen feleszmélt:

— Ó, Tumnus, igazán sajnálom, hogy félbe kell szakítanom téged, pedig gyönyörűen játszol. Tényleg mennem kell! Úgyis csak pár percre akartam maradni.

— Most nem lehet — és szemeit bocsánatkérően függesztette Lucyra.

— Nem lehet?! — pattant fel Lucy, egész testében remegve az indulattól. — Hogy érted ezt? Azonnal haza kell mennem. A többiek el sem tudják képzelni, mi történhetett velem. Tumnus, mit jelentsen ez?

A Faun szemei megteltek könnyel, lassan szivárogtak lefelé az arcán, orrán, majd eltakarta kezével az arcát és hangosan bőgni kezdett.

— Tumnus! Tumnus! — vigasztalta együttérzéssel Lucy. — Ne csináld ezt! Mi a baj? Nem jól érzed magad? Kedves Tumnus barátom, mondd, mi bánt?

De a Faun folytatta a sopánkodást, mintha a szíve szakadt volna meg. Sőt, még akkor sem hagyta abba, amikor Lucy odament hozzá, hogy zsebkendőjével kisegítse. Végül is elvette a zsebkendőt, telesírva rakosgatta egyik kezéből a másikba, miközben Lucy dermedten állt előtte.

— Tumnus! — üvöltött barátja fülébe, és megrázta. — Azonnal hagyd abba! Szégyelld magad, ilyen nagy Faun, mint te! Mi a csodának sírsz ennyire?

— Ó, ó, ó — sopánkodott tovább —, azért sírok, mert én egy olyan rossz faun vagyok.

— Egyáltalán nincs igazad — felelte Lucy. — Azt hiszem, te egy kiváló Faun vagy, sőt a legkedvesebb, akivel valaha is találkoztam.

— Ó, nem mondanád, ha tudnád — válaszolta sírva Tumnus. — Nem, én egy rossz Faun vagyok. Nem hiszem, hogy a világ keletkezése óta született egy olyan megátalkodott Faun, mint én.

— De hát mit tettél? — kérdezte Lucy.

— Az én papám, akinek képmását a kandalló fölött látod, sosem tett volna olyat, mint én. A Fehér Boszorkány szolgálatába álltam. Látod, ez vagyok én. A Fehér Boszorkány karmaiban vagyok.

— A Fehér Boszorkány? Ki az?

— Nos, ő az a személy, aki hatalmában tartja egész Narniát. ó csinálja az örök telet. Mindig tél, de soha egy karácsony. Képzelheted!

— Milyen szörnyű! — álmélkodott Lucy. — De mennyit fizet a szolgálataidért?

— Ez a legrosszabb az egészben — sóhajtott fel Tumnus. — Gyermekrablója lettem. Nézz rám, Éva leánya! Gondoltad volna, hogy én egy olyan Faun vagyok, aki találkozik az erdőben egy ártatlan kislánnyal, aki semmi rosszat nem tesz neki, barátságos vagyok vele, meghívom az otthonomba csak azért, hogy elaltassam és átadjam a Fehér Boszorkánynak.

— Nem, te nem tudnál ilyet tenni!

— De igen, muszáj — válaszolta a Faun.

— Nos — kezdte nagyon lassan Lucy (mert még mindig nem egészen hitt a barátja szavainak és meg akart győződni az igazságról) —, nos, ez valóban csúnya volt. De ahogy látom, téged ez annyira bánt, hogy többé nem teszel ilyet.

— Ember, hát nem érted? Ezt én nem tettem, hanem most teszem.

— Mit akarsz ezzel mondani? — sápadozott Lucy.

— Te vagy az a gyerek! Parancsot kaptam a Fehér Boszorkánytól, hogyha bármikor találkozom Éva lányával, vagy Ádám fiával, fogjam el és adjam át őket. És te vagy az egyik, akivel összefutottam. Barátod lettem, együtt teáztunk és egész idő alatt arra várok, hogy aludj el és akkor elmenjek és jelentsem Neki.

— De te nem fogod, Tumnus — kiáltotta Lucy. — Ugye, nem? Hidd el, nem szabad!

— És ha nem fogom — és újra sírásba tört ki a Faun —, úgyis rájön. A farkamat levágja, szarvaimat lefűrészeli, szakállamat kitépi, erős patáimat megpuhítja és olyanná tesz, mint amilyenek az öreg, kiszolgált lovak. És ha valóban haragszik rám, kővé változtat és csak egy kőszobor Faun leszek a többi között félelmetes kastélyában, a Cair Paravelben. Amíg a trónbitorlók ott fészkelnek (és a jóisten tudja, még meddig), ez úgy lesz.

— Nagyon sajnállak, Tumnus — szólalt meg halkan Lucy —, de kérlek szépen, engedj haza.

— Természetesen elengedlek. Most már biztosan tudom. Eddig nem tudtam, milyen az ember a valóságban, amíg veled nem hozott össze a sors. Persze hogy nem árullak el a Boszorkánynak; most már nem, hogy megismertelek. Hanem éppen ezért azonnal indulnunk kell. Visszakísérlek a lámpaoszlophoz. Ugye, onnan már visszatalálsz az országodba és a ruhásszekrénybe?

— Biztos vagyok benne — hálálkodott Lucy.

— Olyan csöndben kell haladnunk, ahogyan csak tudunk — folytatta Tumnus. — Az erdő tele van az Ő kémjeivel. Még a fák közül is néhányan az ő hívei.

Mindketten fölkerekedtek, ott hagyták az uzsonna maradványait az asztalon, és Tumnus újra fölkattintotta az ernyőjét, belekarolt Lucyba és elindultak a hóban. A visszaút nem volt olyan kellemes, mint az idejövetel a barlangig: olyan fürgén osontak, ahogyan csak bírtak. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Tumnus a legsötétebb helyeken vezette Lucyt. Megkönnyebbültek, mikor újra elérték a lámpát.

— Tudod már innen az utat, Éva leánya? — kérdezte Tumnus.

Lucy örvendezve állt a fák árnyékában, és a távoli világosságot figyelte.

— Hát persze! A szekrényajtót is látom már!

— Akkor indulj gyorsan hazafelé. Megbocsájtod-e, amit elkövettem ellened?

— Hogy kérdezhetsz ilyet? — rázott barátságosan kezet Lucy a Faunnal. — És nagyon remélem, miattam nem kerülsz olyan szörnyű helyzetbe.

— Isten veled, Éva leánya! Megtarthatom a zsebkendődet?

— Tartsd meg és Isten veled — kiáltott vissza Lucy, ahogy sebesen rohant a világosság felé. És hirtelen, ahelyett, hogy bokrok és fák kerültek volna az útjába, kabátok között bukdácsolt Lába nem havat taposott, hanem a szekrény deszkáit Majd hirtelen abba a szobába lépett, ahonnan kalandos útjára indult. Behajtotta az ajtót maga mögött, szíve erősen kalapált. Az eső még mindig zuhogott, a folyosóról behallatszott a gyerekzsivaj.

— Itt vagyok! Visszajöttem! Semmi bajom nincs! — kiabált Lucy, ahogy a torkán kifért.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Címkék: Narnia

A bejegyzés trackback címe:

https://szabuska.blog.hu/api/trackback/id/tr556135650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy vagyok a sokból. Mégsem ugyanolyan...

Szerelmes Boszorkány

Szerelmes Boszorkány

Egyéb

Címkék

Archívum

Keresés

Friss topikok

Blogajánló

Feedek

HTML