Elolvastam a szünetemben megint egy pár jó könyvet.
Igaz, hogy ez ifjúsági irodalom, de azért úgy gondolom nem áll messze tőlem, és azoktól, akik felnőttként szeretik a különös, furcsa, és nem e-világi dolgokat. Darren Shan vámpírkötetének olvastam el a fennmaradó 7.-12. részig, és azt hiszem itt le is zárult a történet. Nagyon jó, és egyáltalán nem nehéz olvasmány, és nem is túl vastag egy könyv: 220-250 oldal egy rész, és én mondom, hamar el lehet tüntetni a kupacot.
A másik a Misztéria című könyv Peter Freund-tól. Ebben is varázslat van, és persze a fiatalok rájönnek, hogyan lehet utazni a két világ között, és legyőzik a rosszat. De addig, míg ez megtörténik, ki kell állniuk pár próbát, és nehézséget, és fájdalmat is. Nem minden a dolog szép, és boldog oldala, tehát szerintem elég jól tükrözi a valóságot, csak kicsit mégis máshogy.
A harmadik pedig a Percy Jackson és az Olymposziak sorozatból a Villámtolvaj utáni 2. kötet volt: A szörnyek tengere Riordan, Rick-től. Az első részben megismerkedünk a főhőssel. Megtudunk róla majdnem minden fontos dolgot, és azt is, hogy miről fognak szólni kb. a részek. Harcolni fognak az ellenségeikkel, mert ők az Olymposzi istenek leszármazottai, és üldözik őket a szörnyek. Csak egymásban bízhatnak, és egymásnak segíthetnek. Van egy hely, ahol összegyűlnek, és edzenek, ahol biztonságban vannak. Ez a félvér tábor. Percy apja Poszeidon, és az első részben vissza kell szereznie Zeusz villámát, hogy ne legyen háború. Ez persze sikerül neki, de addig elég sok, és veszélyes kalandon megy keresztül barátjával, Annabeth-el, aki Athene lánya, és a kecskével, Grover-rel. A második részben pedig az aranygyapjút kellett visszaszerezniük.