Szerelmes Boszorkány

Remélem tetszik nektek a design változás:) Igyekszem néha kicsit feldobni a blogom, hogy ne legyen olyan unalmas:)

Mostanában sűrűbben veszem rá magam a blogolásra, csak az a baj, h. történés nincs nagyon, amit le is lehetne írni.
Tegnap este volt az albiban egy kis simerkedős este, beszélgetések, egy kis alkohol...lime-os vodka sprite-al. Nem volt rossz,
nem volt sok, de megtudtunk egymásról egy-két dolgot. :)

Ma pedig azzal a sráccal találkoztam a Ginoban egy kávéra, aki érdeklődik a németországi szakmai gyak iránt. Jót beszélgettünk:)

A hétvégén hazamegyek, úgyhogy valószínüleg keveset leszek gép előtt...ez mindig így van. Legyetek jók, szép hetet. pusssz

Azt hiszem, nem ismerjük fel az igaz szerelmet, mert mindig valami mást, valami plusszt, gondmentességet, harmóniát feltételezünk, és ha küzdeni kell, akkor inkább kilépünk a kapcsolatból, és abban reménykedünk, hogy legközelebb valaki jobb jön, akivel nem lesz nehéz. Sajnos van egy hírem: a harmónia nem jön csak úgy el. Mindenért meg kell küzdeni. Nincs ajándék, vagy pedig jól megérdemelt munka után van, és ez sem mindenkinek. Így, aki várja azt a nagy igazit, annak egy jó tanács. Akit ismer, és szeret, de vannak hibái, próbálja meg elfogadni, teremtsenek harmóniát, és szeressenek kölcsönösen, mindketten adjanak bele a kapcsolatba és meglesz az érzés, akkor is, ha nekik le sem esik. Kettejükre van szükség mindenhez. Nem kell egy zenét szeretni, nem kell mindenben egyet érteni, és nem kell mindent helyeselni, amit a másik mond. Pont ezért szép a dolog. Mindketten másmilyenek vagytok, és mégis úgy illetek össze, mint a kirakó két darabja. Persze, nem mindegyik, hogy melyik két darabról van szó, de sokaknak megadatik, hogy megtalálja a megfelelő darabot, és azért, mert nem egyszerű, attól még ne hagyjátok kisétálni az életetekből a szerelmet.

Mert van, akiért érdemes küzdeni.

Sajnos a helyes út és a könnyű út legtöbbször nem fedi egymást…de ettől még legyen merszetek a nehezebb úton elindulni, hiszen ketten erősebbek vagytok. Ha elhiszitek, akkor nincs, ami az utatokba állna, és ledöntene a lábatokról.

Annyi időt töltöttem az igaz szerelem kérdéssel, és íme, a képlet egyszerű, te, ti teszitek azzá. Nincs külön hozzávaló, te+ő, persze hit, remény, szeretet, szerelem, bizalom, megbocsátás, elfogadás…és sorolhatnánk, de melyik szerelemhez, emberi kapcsolathoz ne kellene ezek közül sok? Ezek nem új dolgok, csak koncentráltan vannak jelen. Tudni kell felismerni a hibákat, és nem mindig a másét. A magunk hibáját. És nem megváltoztatni a másikat, csak mert az egyszerűbb. Nézzünk magunkba, és vegyük észre a hibát, és javítsuk ki. Nem másért, magunkért, mert megérdemeljük, hogy jobb emberek legyünk, és ezáltal persze a kapcsolatunk is jobb lesz.

Sajna sikerült megfáznom, azt hittem már kifele megyek az egészből...a torkom már nem fájt, és délutánra elég erőm lett, hogy elutazzak Veszprémbe. De éjjel nem sokat sikerült aludnom, mert vagy nem kaptam levegőt, vagy bedugult az orrom, és arra ébredtem, hogy kiszáradt a szám...nem is tudom, de nem volt jó.

Ma pedig, egész nap hol bedugul az orrom, hol pedig folyik, mint a víz. Lehetséges, hogy este lázas voltam, takaró alatt is fáztam, pulcsiban is, de viszont a szokásos, nagy fáradtság nem telepedett rám, és fent voltam, nem merültem álomba, mint ilyenkor szoktam.  Lehet, csak hőemelkedés volt. Mindegy, mert itt nincs lázmérő sem. Várok holnapig, teázgatom, és igyekszem enni is, nehogy legyengüljek. Sokat pihenek, fekszem, és ülök az ágyban, váltogatva a pózokat, mert sajnos hamar elzsibbadnak a végtagjaim. Remélem holnap már jobb lesz. Bízom benne.

New York - USA

Igen, persze, hogy senki sem akar német nyelvű blogot olvasni, amikor itt vannak a magyar blogok...Nem is azért kezdtem, mert hogy én olyan jó lennék, nem. Csak fél évet voltam kint Németország bajor részén, és kicsit hiányzik, ha nagyon elkalandozom, akkor néha még mindig németül jut eszembe pár dolog, pedig már lassan egy éve lesz, hogy nekiindultam. De annál közelebbinek érzem a hazajövetelt. Örültem minden magyar szónak....úgy az első 10 percben, aztán már marhára untam...a magyarok annyit tudnak locsogni tökre felesleges dolgokról. A többi nemzetet se kell félteni, de azokat valami miatt teljesen ki lehet zárni, mint zavaró külvilág...nem teljesen értem, hogy hogyan működik ez, de megy. Talán azért lehet, mert ugye nem az anyanyelved, és hiába beszéled egész jól, még nem értesz meg mindent. Főleg nem az ún. szlenget. Ahogy a mi nyelvünkben is van, úgy a többi nyelvben is, és egyáltalán nem biztos, hogy egy külföldi ezt megérti. Éppen ezért a meg nem értett diskurzust lehet háttérzajjá halkítani, és nem azon törni a fejünket, hogy vajon rajtunk röhögnek-e vagy egy jó viccen. Néha viszont a kettő egybeesik. Amikor nekem próbáltak viccet mesélni, abból legtöbbször az sült ki, hogy meg sem értettem mi bajuk van, és végig aggódó arccal néztem, hogy mi kivetnivalójuk lehet: kajával, innivalóval, felszolgálással, mikor elmondták mosolyogva, hogy ez csak egy vicc volt. Semmi baj...Ilyenkor mosoly, és hátraarc... Mindenki életében vannak kínos percek. Visszaemlékezve ezekre, hol a düh tört rám, hol pedig kinevettem saját magam. Ez van:) Az embernek meg kell tanulnia kinevetnie saját magát is, ha abszurd helyzetbe keveredik...nem lehet mindent halálosan komolyan venni...

Stonehenge-Anglia