Úr isten most látom csak, hogy milyen rég nem írtam ide megint, pedig megígértem azt, hogy legalább havonta írok egy-egy bejegyzést, és egy-két kép, és máris „frissülök egy kicsit”. Most már nem olyan sűrű a napi programom, ezért reményeim szerint a továbbiakban sikerül betartanom ezt. De már nem merek mondani semmit.
Időközben letettem egy elővizsgát, hozzátenném, sikeresen. Majd 2 sikeres vizsgán vagyok még túl, és az utolsó aláírásom is meglett, bár elég sokat küzdöttem érte, nem volt egyszerű…
A karácsony is hamar eltelt a szilveszterrel és az újévvel együtt. Csendesen, kisebb meglepetésekkel, és családi körben. Néhány napot itthon, és párat Petiéknél töltöttem. Jó volt itthon, sütés-főzés, készülődés…
Majd fel kellett mennem vissza Veszprémbe, ott töltöttem 3 hetet, és végül 20.-án hazaköltözhettem. Nagyon jó voltJ Teljesen felszabadító. Elhittem, hogy sikerülhet, hogy végül végezhetek az egyetemmel. Pénteken hazaköltöztetett nevelőapám, szombaton és vasárnap a szakdogámat írtam, amit elküldve megkaptam a hiányzó aláírást. Vasárnap még a Gréti szülinapját is megtartottuk, nagyon jól esett 2 napi gépelés után egy kicsit kikapcsolódni.
Itthon teljesen más, mint Veszprémben, nem kell magamra főzzek, mossak, takarítsak. Persze itthon is segítek, de ha dolgom van, akkor nem feltétlen kell megcsinálnom. Nem kell boltba mennem, h enni akarok, szinte semmi önállóság nem kell…és én szerettem önálló lenni. Igaz, a főzés nem vonzott annyira, de amit szerettem, és amihez kedvem volt, azt megcsináltam így is.
Itthon egyik hétvégén voltunk korcsolyázni Pécsett. Nagyon jó volt! Nővérem, öcsém, unokahúgom, Peti és én voltunk egy szombat délután. Nagyon élveztük mindannyian, annak ellenére elég jól ment mindenkinek, hogy 3an most voltunk először. Peti bezzeg ennek ellenére sem esett el egyszer sem, de neki mindig is jobb volt az egyensúlya. Én egyszer elestem, de az is elég vicces volt. Már majdnem megálltam 2x, de végül csak térdre estem. Nem volt nagy szám, de öcsi így is elkezdett piszkálni, hogy nah, most aztán megy a youtube-ra! Erre mondom, hogy nem baj, legalább youtube-sztár leszek. Nem érdekelt, hogy ki mit gondol, hogy elestem, nagy szám. Először koriztam, és nem teljesen olyan, mint a görkori, bár elég hasonló. Görkorival már nem estem el nagyon rég, de ettől még nem volt biztos, hogy most sem fogok. Hála istennek senki nem ment rá a kezemre, pedig az egész esésben ettől féltem a legjobban. Elég fura korizni. Nem mindegy, milyen a jég felülete. A végén, amikor kásás lett a felülete, akkor már elég nehéz volt korizni, mert hol csúszott, hol meg nem, és így elég sokat vesződtem az egyensúlyom megtartásával. Mondjuk már fél óra után eléggé elkezdett fájni a lábam a koriban. Nem tudtam, hogy egy számmal legalább nagyobbat kell kérnem, mint amekkora a lábam mérete…Na és igen, persze zacskónk sem volt a cipőinknek, hogy berakassuk a ruhatárba, így azt venni kellett a büfében…de végül is megoldódott. Majd két óráig ott voltunk, és jó zenék szóltak, és többször is fordult a menetirány is. Forró tea és forralt bor gondoskodott a melegítésről. Az öltöző is fűtött volt. Aki megy, ne felejtsen el igazolványt vinni, mert az kell a kori kölcsönzéshez. Azt nem nagyon nézik itt, hogy hány órát fizettél, és mikor viszed vissza. A lényeg, hogy tisztán kell leadni. A végén a cipő nagyon fura volt a lábamon. Nem vettük le a kabátokat, és mindenki fázott, mikor hazaindultunk, mert nagyon kimelegedtünk közben.
Tegnap levelet is kaptam, Ágitól, kedvenc fogadott Húgocskámtól. Nagyon szeretem őt, és kaptam a levél mellé két képet is, maga készítette és hívta elő őket. Nagyon tetszenek, szépek. Még aznap válaszoltam, és m fel is adtam a választ neki. Remélem, hogy örülni fog neki, ma elvileg hazautazik, és remélem, még időben kézhez kapja, míg otthon lesz.
Közben persze nagy a hó. Mondjuk ma nem volt olyan hideg. Még olvadt is a hó. Éjjel persze majd jól odafagy, és holnapra ráadásul újabb adag havat is mondtak. Ha ez lefagy és kap egy kis havat…hát az baromira fog csúszni, pedig eddig is elég sok közúti baleset volt már. Mintha nem lenne az a baromi nagy hóréteg elég feltűnő. Na meg a szénmonoxid-szennyezés…hihetetlen, hogy ennyi embernek kell ebbe belehalnia. Mintha ezelőtt nem lett volna tél, és nem kellett volna fűteni. Komolyan, már lassan semmi sem normális ebben a világban. Nagyon gáz.
Most 18.-án indulunk egy farsangi bálba a nővéremék, anyuék és mi, Péterkével. Nem tudom, hogy minek öltözzek be, ha egyáltalán. Semmi ötletem. Még egy hetem van kitalálni és kivitelezni. Vagy azt, hogy egyáltalán mit vegyek fel oda. Milyen frizurám legyen. Ez van, ha sosem járok sehova, és ha szeretnék, akkor meg ilyen nagy dilemmában vagyok. De ahogy ismerem magam, akkor most foglalkoztat, mert eszembe jutott, és majd pénteken, előtte egy nappal majd eldöntöm, mi lesz. Milyen ruháim vannak, és akkor ezt, meg ezt felveszem, hajat mosok, és megtettem, ami tőlem telik. Nem szoktam ezen annyit gondolkodni. Egy kis smink, maximum hajbeszárítás és már többet is tettem, mint ilyenkor általában. Már most is túl sokat foglalkozom ezzel, ahhoz képest mennyire azt akarom éreztetni, hogy nem. Hah, elég is ennyi, sok is, de már úgy is mindegy. Csak csacsogok, csacsogok, és igen, még egyszer csacsogok.
Azt hiszem, hogy ennyi egyelőre elég is. Majd rakok még mellé egy-két képet is. Pusszantás minden Kedves Olvasómnak! (Már ha létezik akár egy is.)
