Sajnos nem mondhatnám, hogy a temérdek elfoglaltságom miatt nem értem ide írni pár sort. Igaz, karácsonyra sok mindennel készültem, és ezekhez mind idő kelett, no meg a boltba menéshez, főzéshez, mosáshoz, takarításhoz, de ezt mind tudjátok. Mivel még a beígért világvége is elmaradt, ideje volt nekilátnom egy újabb írásnak. Főleg, mert így azt a kevés olvasót is elveszíthetem, akik esetleg olvasnák a blogom. Ezért mától azt tervezem, hogy ha nem is sokat, de pár sort minimum írok ide. Vagy a napi történéseket, vagy egy kis előre kreatívkodást osztok meg veletek.
Ugyan már elmúlt karácsony, de nekem szívem szerint még mindig lenne kedvem kreatívkodni kicsit, így amit még terveztem elkészíteni, az jó lesz mind jövőre:) Eldobozolom, és amikor itt lesz az ideje, csak elő kell kapni:) No meg ne feledkezzünk meg, hogy holnap szilveszter, majd újév, ezekre is lehet lakást díszíteni. Majd jön a bálos időszak, a maskarák, és lehet maszkokat készíteni a falakra:) Igaz, az elképzeléseimnek nincs határa, csak a megvalósításnak akadnak, no meg ennyi mindennek helyet is kell ám találni. A szilveszteri dekorációnak neki sem álltam még, de sztem egy-két színes papírcsákót még készítek. Mivel magammal hoztam a karácsonyi csomagolópapírokat, ezért egészen egyszerűen ezeket fogom felhasználni hozzájuk. Ha készen lesznek, csinálok egy-két képet.
Mindjárt 2013...
2012.12.30. 14:00 | Singapur | Szólj hozzá!
Címkék: kreatív
A bejegyzés trackback címe:
https://szabuska.blog.hu/api/trackback/id/tr86135454
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.