Üdv minden kedves Olvasónak!!! (így nagybetűvel, mert köszönet jár azoknak, akik olvasgatnak)
Már március van, és ezzel a hónappal megjött az enyhe, tavaszi idő is. Virágoznak a hóvirágok, a kikericsek, és még sok másik kora tavaszi virág, amiknek nem tudom a nevét:) A napos, a hideg téli napok után már egészen melegnek mondható idővel sajnos a szél is megjött Veszprémbe, így nem lehet maradéktalanul kiélvezni a jó időt.
De biztosan nem jellemző ez az egész országra...így gyerünk, ki a szabadba!!! Sétálni, levinni a kutyát, a gyerekekkel tartani a játszótérre 1-2 órára délután, teli hassal.
Ilyenkor felszabadulnak az energiáink, ha napos reggelre ébredünk, akkor mosollyal indul a nap, és mindjárt megjön a kedvünk egy kis ténykedéshez
Végigsétálunk a kerten, és felfedezzük, hogy mennyi minden érzi velünk együtt a tavaszt: kinyílnak az első virágok, előjönnek a katicák, és az első bogarak, rügyezni kezdenek a fák, bokrok....
A levegőbe szippantva érezzük, igen, ez már más, ez már az oly régen várt tavasz. Felpezsdít, tettekre sarkall, vagy csak közérzetet javít, de mindenképpen pozitív.
Még azoknak is, akiknek a tavaszt nem jelent többet sokszor azzal, hogy vége a télnek, a pihenésnek, jönnek a kerti munkák is....igen, ez sokszor elkedvteleníti az mebrt, de alkotni, azaz gyümölcsöt, zöldséget termeszteni, és élvezni ezek nyújtotta élvezeteket....az szerintem mindenkit kárpótol a munkáért. A kerti munkában az a jó, hogy azt nem feltétlenül kell egyedül elvégezni, hanem egy hétvégén összejöhet a család egy része is akár, és akkor ki-ki kiveszi a részét a munkából, a gyerekek szaladgálnak, játszanak, a felnőttek, nagyobb gyerekek együtt, beszélgetve, nevetgélve dolgozhatnak, és így gyorsabban telik az idő is, és nem olyan nehéz nekiállni sem. Így talán látjuk is a munka végét. A friss levegő pedig mindenkinek jót tesz. Így volt ez nálunk is. Amíg mama Dombóváron lakott, addig minden tavasszal leutaztunk hozzá, és segítettünk felásni a kertet, és a többi kerti munkában, valamint a nők, lányok főztek, sütöttek, vitték az innivalót. Segítettünk egymásnak ahol, és amikor csak tudtunk. Szépnek találtam. Együtt volt a család, nevetgéltünk, szépen eltelt a nap. Valamint finomat ettünk
Tehát, mégegyszer mondom: sétára, munkára fel Na, jó, a hosszú hétvégét még szíve -joga mindenkinek pihenéssel, kikapcsolódással, feltöltődéssel tölteni. Hiszen, én is ezt csinálom