Szerelmes Boszorkány

nem hiszem el, hogy ennyi időt el tudtam itt tölteni, és nem lesz már vége...pedig már nagyon nagyon hazamennék. Hiányzik a családom, a suli, a barátok, veszprém...sok minden. Igaz, hogy itt sem vagyok egyedül (még), de ez is más. A lányokat csak itt ismertem meg, és nem mondom,h. egyszerű együttlakni. Veszprémben is idegenekkel lakom együtt, de az megint más lesz. Ott tanulni fogok, és nem lesz ennyire stresszes, mert a sulihoz már hozzá vagyok szokva. Igaz, lassan már az összes szarságot megszokom, ami itt van, mindent, amit utálok, még azt is. Lehet, hogy ez a későbbiekben a hasznomra fog válni, de most kimondottan utálom. Rühellem az egészet. Néha legszívesebben fognám magam, azt gyalog hazamennék, de nem lehet. Ki kell bírnom. Túl kell tennem magam rajta. AMikor egyfolytában melóznom kell, akkor nincs is sok választásom, mint felkelni, enni, dolgozni, szünetben elvagyok, aztán meló, és este fürcsi, és alcsi körülbelül. Marhára egyhangú és unalmas, de legalább gyorsan eltelnek a napok, és nem sok időm marad gondolkodni. Nem úgy, mint a szabadnapokon. De ha meg nem kapok, akkor meg azért vagyok ki, mert annyira fáradt vagyok, hogy menni is alig birok. Ez már az a fázis, amikor már semmi sem jó. De majd jobb lesz. Csak ennek legyen egyszer vége, érjek haza, és máris jobb lesz. A családommal leszek, és talán ki is sikerül aludnom magam úgy egy hónap alatt...de holnap meló, uh. megyek is...