Szerelmes Boszorkány

Ébren vagyok.A szemem nyitva.Mégsem tudom kik vesznek körül,és mit akarnak tőlem.Nem értem,mit mondanak.Hallok hangokat,és érzékelek embereket,de ők a valóság részei.Én bezárkóztam egy másikba,egy olyan világba,ahol csak én járhatok..az álmaimban.

Címkék

Friss topikok

  • bali: Egy olyan kérdés ami sok kisgyereket foglalkoztat! Vajon létezik-e a Mikulás? 1. Egyetlen fajta i... (2010.08.05. 16:14) hellóka
  • ba: :] (2010.07.22. 07:43)
  • balázs: akkor jó:D (2010.05.09. 21:54)
  • Singapur: Szia Tesóm! Ezer bocsi, millió dolgom van, este meg hulla vagyok, valamint vissza kell szorítsam a... (2010.05.05. 14:38) 2010. 04. 28. szerda
  • se áok E/3: boldog blogszülinapot medika (2010.03.05. 07:22) Hát vége

HTML

...

2010.02.06. 20:58 | Singapur | Szólj hozzá!

Egyedül vagyok, magányosan, meggyötörten, félve. Nem tudom mi lesz velem, nem tudom ki lesz velem, hogy lesz-e részem bármi jóban még az életben, vagy már csak szenvedés, és bántás marad nekem? Lesz még, aki anyunak szólít majd? Lesz, aki szerelmesen átkarol? Lesznek barátaim, akikkel mindent meg tudok majd osztani?

Félek. Eddig bármi rossz történt, túl tettem magam rajta, de most nem megy, nem tudom mit tegyek, hogy mivel tennék kevésbé rosszat. Hogy mi fájna kevésbé nekem. Nagy bajt érzek magam körül és mint egy fal körülzár. Nincs menekvés, nincs kiút, nincs az ajtón zár, se rés. Nincs innen többé menekvés. Már az álmaimba se menekülhetek. Már ott is csak a fájdalom, a bánat él, és hiába alakítanám, valami mindig rosszul sül el, valami mindig rossz. Már nem merek álmodni sem egy szebb jövőt, mert nincs, akivel megálmodhatnám, nincs, akinek szavát elhinném, akinek szívem átadnám. Félek élni, mert csak fájdalmat okozok, és félek meghalni, mert ezzel is csak bántanám a családom. Beérem azzal, mi jót eddig tettem, és meghúzom magam, beszállok a mókuskerékbe és hagyom, hadd fásuljon meg életem minden egyes perce, vágyaktól, reményektől, szerelemtől mentesen és megfosztva.

Nem tudom, mit akartok tőlem, nem vagyok már használható. Teszem a dolgom, de nem tudom viszonozni, amit adtok, így ne is adjatok, hagyjatok magamra, hogy legalább a bűntudat elkerüljön. Nélküle is épp elég nehéz. Tudom, Isten csak annyi rosszat mér ránk, amennyit még elbírunk viselni, de tényleg így van ez? Hány, de hány ember roppant össze ezen elmért súlyok alatt, és lett roncs. Nem akarom így végezni, ezért kell kérnem, hagyjatok itt, hagyjatok a szennyben és mocsokban, magam alatt, bezárkózva, élettelenül.

Ez nem élet, csak árnyék vagyok, egy zúgolódó visszhang, egy elmosódott emlék, egy megégett fénykép, egy senki. De jó így nekem. Nem kell több. Nem kell, hogy ismerje nevem a világ. Csak én kellek, a mindennapos monotonitás, az érzelemvesztett, kies lét, itt a Földön, amíg valaki úgy nem dönt, lejárt az időm, és továbbállok egy szebb lét reményében..

A bejegyzés trackback címe:

https://szabuska.blog.hu/api/trackback/id/tr256135598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása