Ma már 23.-a van, szerda, és csütörtök este már szentestét ünnepeli a család. Éppen karácsonyi zenét hallgatok, és teljesen rá vagyok hangolódva a karácsonyra.
Ma még sütünk sütit, majd a takarítás utolsó simításait végezzük. Ma még az utolsó futkozások, minden megvan-e a menühöz. Persze, csak, hogy szép legyen minden, még tanulnom is kell…de annyira nincs hozzá kedvem. Valamint azt érzem, az, hogy elolvasom a diákat még nem fog túl sokat érni. Mindegy, azért igyekszem tanulgatni közben. Persze attól is elég nehéz a dolog, hogy megkaptam már most a laptopot páromtól, és mindig eszembe jut valami, amit lehetne rajta csinálni. Főleg, hogy ezen nincs net, és ott elég keveset szoktam lenni, ezért itt, a gépemen megírom, amit be akarok rakni a blogomba, aztán meg egyszerűen csak bemásolom, és ezzel le is van a gond a dologról. Igaz, amikor öcsi játszik, a netet át lehetne ide dugni hozzám, de nem bonyolítom feleslegesen a dolgot. Az a baj, hogy azért tuti hisztisek lesznek, ha egyszerre két gép is megy itthon. Azt meg nem szeretem, ha az öcsém miatt jönnek be hozzám…és így bukok le, de hát ez is benne van a pakliban.